A múlt elmúlt, a jövő még nincsen- azt kell
megtervezni ma!
Az információs társadalomban nagy
jelentőséggel bír az a felismerés, hogy nemcsak a krízisben lévő embereknek van
szükségük tanácsokra, hanem azoknak is, akik szeretnének többet kihozni
magukból, sikeresebbek, elégedettebbek kívánnak lenni az élet bármely területén.
Egy
rendszer (család, párkapcsolatban élők, szinglik és bármilyen szervezet)
változatlanságát, paradox módon, gyakran a benne végbemenő változások idézik
elő. Ugyanakkor a változások elmaradása miatt az adott szerveződés összeomolhat,
azaz, a benne cselekvő ágensek akaratával szöges ellentétben, megváltozhat.
Az állandóságra való
törekvés tehát gyakorta a változás legfőbb motorjává válik. És fordítva is igaz:
a rendszeren belüli változtatásokra irányuló szándékok viszont az adott
szisztéma változatlanságának, rugalmatlanságának legfőbb okai lehetnek. A
konzultáció során célunk ezeknek a (gyakran a rendszer résztvevői számára is
rejtett) folyamatoknak a feltárása, és az Ön szándékával valóban megegyező
változások elősegítése. Nem a problémákat előidéző indítékokat
próbáljuk feltárni, hanem a szisztéma működéséből adódó anomáliák
megszüntetésére vállalkozunk ("itt és most"),
egy olyan új fogalmi keret létrehozására révén,
amely lehetővé teszi a rendszerből való kilépés katartikus élményének átélését:
az attitűdváltást.
Mikor vehető igénybe a coaching?
Ha
életvezetési tanácsokra (Life Coaching) van szükségünk, amikor egy adott
életszituációban elakadunk, és tovább szeretnénk lépni, amikor inspirációra van
szükségünk, amikor problémánk adódik egy helyzettel, egy másik emberrel, vagy ha
vezetőként a vezetői munkában "beszélgetőtársra" (Business
Coaching) vágyunk.
problémafeltárás
személyes megbeszélés, mediáció,
coaching tesztekkel, gyakorlatokkal az egyéni és páros konzultációkon,
kríziskezelés
a probléma
kanalizálása, élethelyzet stabilizálása, a problémamegoldás feltételeinek
megteremtése,
új ontológia
felépítése, stratégiaalkotás
a kívánt eredmény eléréséhez,
tréning
a tesztidőszak
ellenőrzése, az elért sikerek felismerése és elismerése, a helyes
viselkedésmintázatok elsajátítása,
készségfejlesztés
további problémák
megoldhatóságára.
Vezető
szakembereink dolgozták ki a
"Válási krízis-kezelési stratégiát-
Massachusetts-módszer":
párkapcsolatok megóvása, párkapcsolatok gazdagítása, válás előtti, alatti
állapotok kezelése, utánkövetés.
Tapasztalataink szerint az
egyéni és párkapcsolati nehézségek igen jelentős része a coaching
eszköztárával,
mediációs
és új terápiás módszerek együttesével, azok speciális kombinációjaként oldható
meg.
Meggyőződésünk, hogy a kapcsolati válságok kezelése különféle szakterületek
képviselőinek együttműködését igényli. Ezért úgy
alakítottuk ki a szakmai közösségünket, hogy többfajta tudásterület művelője
adja össze ismereteit: elmefilozófus,
pszichológus, mester-